BBTE Interdiszciplináris tehetségfórum: Konferencia, ahol a legjobb előadót díjazzák

2017-02-06

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézettel közösen 2017. március 10–11. között BBTE Interdiszciplináris Tehetségfórum elnevezésű műhelykonferenciát szervez. A konferencia helyszíne a Babeş–Bolyai Tudományegyetem főépülete. A rendezvény szervező partnere a Kolozsvári Magyar Diákszövetség.

A konferencia célja a tudományos kutatási eredmények interdiszciplináris és közérthető bemutatásának gyakorlása, az előadói készségek fejlesztése, a BBTE keretében történő tehetséggondozási tevékenységek eredményeinek bemutatása, illetve a különböző szakterületek hallgatói közti párbeszéd megteremtése.

A rendezvényre a 2016. őszén megrendezett kommunikációs képzésen résztvevő hallgatókon kívül várjuk más tehetséges egyetemi és mesteris hallgatók, KMEI vagy BBTE szakkollégisták jelentkezését is.

A meghívott előadók plenáris előadását követően a rendezvény műhely-tevékenységekkel folytatódik. A résztvevő hallgatók kutatási területükön rövid vitaindító előadásokat mutatnak be, melyet hosszabb moderált beszélgetés/vita követ az adott témában. A a munka több párhuzamos műhelyben folyik, melyekben különböző szakterületű hallgatók vesznek részt az előzetes beosztás alapján.

A műhelyekben díjakat is kiosztunk a legjobb előadónak, illetve a legjobb, legaktívabb résztvevőnek is. A díjak odaítélésében a háromtagú zsűri, illetve a közönség szavazata is számít.

A konferenciára jelentkezni előadóként, vagy résztvevőként az atom.ubbcluj.ro/itf oldalon lehet 2017. február 26-ig. Jelentkezéskor az előadások rövid kivonatát kérjük szöveges formátumban feltölteni. A kivonatokat a rendezvény weblapján publikáljuk. Túljelentkezés esetén a szervezők a beküldött kivonatok alapján döntenek a részvételről.

A konferencián való részvétel ingyenes, amely tartalmazza a rendezvény ideje alatti ellátásokat is.

A konferencia költségeit a Babeş–Bolyai Tudományegyetem az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programja által finanszírozott, NTP-HHTDK-M-15-0005 azonosítószámú pályázatból fedezi, a díjakat a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet ajánlotta fel.